Kispesti.hu
Apr 18

Hírek
Tíz év után újra betekinthetünk a BKV Száva telephelyének életébe PDF Nyomtatás E-mail
Írta: turizmus.com   
2024. április 17. szerda, 10:04

Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a közönséget szombaton a BKV idei első nyílt napján a Száva kocsiszínben, a budapesti Üllői úton.

A nagyközönség 10 év után újra bepillanthat a Száva telephely mozgalmas életébe - közölte a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV). A nyílt napon a látogatók a telephelyről üzemeltetett két járműtípus mellett közelebbről megtekinthetik a forgalomból jól ismert KCSV és T5C5 (Tátra) villamosokat, valamint a nosztalgiaflotta 611-es egyedi darabját és az ikonikus UV-villamost. Különleges bemutatóval is készülnek a kocsiszín dolgozói, daruval a levegőbe emelnek egy Tátra villamost - olvasható a tájékoztatóban.

A telephelyen két vezettet túra is várja a közönséget: a járműszerelő csarnokban egy CAF és egy Hannoveri járművet felülről, egy Hannoverit pedig a szerelőaknából alulnézetből is meg lehet majd tekinteni, a villamosok felsővezetékének áramellátásáért felelős áramátalakítóban pedig annak főbb egységeit és működésének technikai részleteit ismerhetik meg az érdeklődők.

A közönség részt vehet a Tátra-szimulátor bemutatóján, és korlátozott számban kipróbálhatja a berendezést. A túravezetésekre és a szimulátorbemutatóra előzetes regisztráció szükséges, a regisztrációs linkek a program előtti napokban lesznek elérhetők a BKV honlapján - írták.
A gyerekeket duplacsuklós Játszóbusz várja, valamint a Muki teherszállító mozdony, amelyen a telephelyen belül lehet utazni. A gyűjtőknek lehetőségük nyílik BKV-s relikviák és ajándéktárgyak megvásárlására.

A rendezvény napján a Határ út és a Száva kocsiszín között R42-50-es számmal, normál díjszabással igénybe vehető Tátra és MUV-villamosok szállítják a látogatókat. A járatok a Határ útról a rendezvény időtartama alatt minden óra 00 és 30 perckor, a kocsiszínből pedig minden óra 27 és 57 perckor indulnak.

Budapesten a 19. század végén és a 20. század elején 24 villamos-kocsiszín épült. Mára, a fogaskerekű telephelyét is beleszámolva, tíz remíz működik. A Kőbánya és Kispest határán álló Száva kocsiszínben a fővárosi villamosflotta legfiatalabbjának számító CAF villamosokat és a TW 6000-es, népszerű nevén Hannoveri villamosokat tárolják, és javítják - áll a közleményben.

 

 

 
Garázsvásár fesztivál PDF Nyomtatás E-mail
Írta: wekerleigarazsvasar.hu   
2024. április 14. vasárnap, 20:28

Wekerletelep az összetartó közösségéről (is) híres. Gyere és légy részese, ha még nem ismersz minket! Ha meg igen, akkor találkozzunk ismét!

2024. április 20-21. között kerül megrendezésre a 18. garázsvásár. Helyszin:  Budapest, Wekerletelep

Részletek a képre kattintva olvashatók.

 
Tüntetés volt Kispesten a klub tulajdonosai ellen PDF Nyomtatás E-mail
Írta: magyarjelen.hu   
2024. április 07. vasárnap, 21:34

Hetek óta hirdették a demonstrációt a drukkerek. Azért volt tüntetés a klub tulajdonosai ellen, mert az elmúlt öt évben, amióta a Metalcom megvásárolta a Honvédot, soha nem látott mélységbe süllyedt a kispesti labdarúgás.

Néhány héttel ezelőtt hirdették meg a másodosztály középmezőnyének hátsó felében tanyázó Honvéd szurkolói a tulajdonosok elleni demonstrációt. A Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel nevével fémjelzett Metalcom  2019 tavaszán vásárolta meg a 14-szeres magyar bajnok labdarúgócsapatot. A következő évben, 2020-ban még megnyerte a csapat a Magyar Kupát, ezután azonban gyors lejtmenet kezdődött, amelynek végén 2023-ban kiesett az első osztályból a Kispest.

 

 
Nyugdíjas eladót keresnek PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Fehér Tibor   
2024. április 04. csütörtök, 21:27

Kispesti Napsugár MINI ABC üzletbe 14 - 18 óráig tartó, állandó délutános 4 órás munkarendbe keresnek nyugdíjas eladót.

Heti 5 napos munkáért havi 140 ezer forint az ajánlat. Jelentkezni telefonon vagy SMS-ben lehet a 0630/3848-105 -ös telefonszámon.

 
Lomtalanítás PDF Nyomtatás E-mail
Írta: fkf.hu   
2024. április 01. hétfő, 08:17

A budapesti lakosság minden évben igénybe veheti az FKF éves, meghatározott időpontban történő, külön díjazás nélküli lomtalanítási szolgáltatását, melynek keretében lehetősége van megválni a háztartásoknál keletkezett nagydarabos hulladékoktól. Az FKF a lomtalanítási időpontokat a kerületi önkormányzatokkal egyeztetve határozza meg, a munkaszüneti napok figyelembevételével. A kerületeket Társaságunk körzetekre osztotta, amelyekből koncentráltan, egy-egy nap alatt szállítja el a lomokat, gyorsan felszámolva ezzel az esetleges akadályt a közterületeken. A lomokat kizárólag a kihelyezést követő napon szállítja el Társaságunk az ingatlanok elől.

A lomok kikészítésének pontos időpontjáról és módjáról az FKF értesítő útján előzetesen, írásban is tájékoztatja az érintett lakosságot.

Társaságunk a lomtalanítást követően elvégzi az úttest takarítását, ugyanakkor az ingatlan előtti terület és a járdaszakasz megtisztítása az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének, használójának kötelessége. - olvasható a társaság honlapján.

Kispesten 2024. április 21 - 29 között kerül sor a lomtalanításra.



Részletek a képre kattintva olvashatók.

 
Húsvét PDF Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2024. március 30. szombat, 12:51

Minden kedves olvasónknak és kedves családjának Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk.

 
Húsvétvasárnap hajnaltól nyári időszámítás PDF Nyomtatás E-mail
Írta: mavcsoport.hu   
2024. március 29. péntek, 23:11

Március 31-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják előre. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét érinti. A Volánbusznál az óraátállítás miatt néhány busz közlekedése módosul Érd, Kiskunhalas és Hódmezővásárhely térségében.

Az óraállításban érintett belföldi vonatok

Budapest–Esztergom vonal:

  • A Nyugati pályaudvarról Esztergomba 2:25-kor induló S72-es vonat (2020) az óraátállítás után, 37 perccel később, 3:02-kor indul.

Budapest–Székesfehérvár vonal:

  • A Déli pályaudvarról Székesfehérvárra 1:40-kor induló vonat (4780) nem közlekedik.
  • A Déli pályaudvarról Székesfehérvárra 2:40-kor induló vonat (4790) 20 perccel később, 3:00-kor indul.

Siófok–Kaposvár vonal:

  • A Tabról Kaposvárra 2:30-kor induló vonat (38319) a téli időszámítás szerint, egy órával korábban, 1:30-kor indul Tabról. Somogymeggyesről a téli időszámítás szerint 1:54-kor, de Karádtól már a nyári időszámítás szerint közlekedik.

Budapest–Vác–Szob vonal:

  • A Nyugati pályaudvarról Vácra 1:50-kor induló S70-es vonat (2430) nem közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 0:50-kor induló S70-es vonat (2310) Szob alsó és Szob között 60 perccel később közlekedik, Szob alsóról 2:02 helyett 3:02-kor indul tovább, így Szobra 2:04 helyett 3:04-kor érkezik meg.
  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 2:50-kor induló S70-es személyvonat (2330) 10 perccel később, 3:00-kor indul.

Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonal:

  • A Nyugati pályaudvarról Szolnokra 0:40-kor induló S50-es vonat (2610)  Cegléd és Szolnok között 60 perccel később közlekedik, Ceglédről 3:03-kor, Abonyból 3:14-kor indul tovább, Szolnokra 2:25 helyett 3:25-kor érkezik meg.
  • A Nyugati pályaudvarról Szolnokra 1:40-kor induló S50-es vonat (2620) nem közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Debrecenbe 2:35-kor induló személyvonat (6020) 25 perccel később, 3:00-kor indul.
  • Debrecenből a Nyugati pályaudvarra 2:39-kor induló Cívis InterRégió (6009) 21 perccel később, 3:00-kor indul, ezért Szolnoktól a 2659-es számú G50-es járat menetrendje szerint közlekedik tovább.
  • A Szolnokról Ceglédre 4:36-kor induló személyvonat (2659) korábban, 4:15-kor indul és a 6009-es számú vonat menetrendje szerint közlekedik Szolnok és Cegléd között.

Debrecen–Nagykereki vonal:

  • A Debrecenből Nagykerekibe 2:00-kor induló S506-os vonat (36710)  Sáránd és Nagykereki között 60 perccel később közlekedik
  • A Nagykerekiből Debrecenbe 3:36-kor és 4:27-kor induló S506-os vonat (36719, 36729) módosított menetrend szerint közlekedik.

Zajta–Fehérgyarmat vonal:

  • A Zajtáról Fehérgyarmatra 1:55-kor induló vonat (32429) Gacsályig téli időszámítás szerint közlekedik, azonban Gacsály és Fehérgyarmat között már a nyári időszámítás szerint halad.

Budapest–Újszász–Szolnok vonal:

  • A Keleti pályaudvarról Sülysápra 1:50-kor induló S60-as vonat (3410) Rákos és Nagykáta között 60 perccel később közlekedik
  • A Szolnokról a Keleti pályaudvarra 2:58-kor induló G60-as vonat (3319) 2 perccel később, 3:00-kor indul.

Budapest–Lajosmizse vonal:

  • Lajosmizséről a fővárosba 2:40-kor induló S21-es vonat (2919) 20 perccel később, 3:00 órakor indul.

A TramTrain (vasútvillamos) változása:

  • Nem közlekedik a Szegedről Hódmezővásárhelyre 2:05-kor és a Hódmezővásárhelyről Szegedre 2:09-kor induló járat (33004, 33003).

Az óraállítás Magyarország területén négy nemzetközi vonatot érint:

  • A Bécs és Arad (Bukarest) között közlekedő, Kolozsvárra közvetlen kocsikat továbbító 347-es Dacia-Corvin nemzetközi gyorsvonat Békéscsabáról 1:32-kor indul. Lőkösházára még a téli időszámítás szerint érkezik 1:59-kor, de onnan már a nyári időszámítás szerint, 60 perces késéssel 3:39-kor indul tovább
  • A (Bukarest) Arad és Bécs között közlekedő 346-os Dacia-Corvin nemzetközi gyorsvonat Lőkösházáról már a nyári időszámítás szerint 3:05-kor indul, ezért 60 perces késéssel közlekedik. Budapestről várhatóan 30-40 perces késéssel közlekedik tovább Bécs felé.
  • Nem közlekedik a Záhonyból Csapra (Chop) 3:32-kor és Csapról Záhonyba 5:23-kor induló - vonat (640, 641).

Március 30-án induló éjszakai vonatok egyórás késéssel érkeznek meg külföldi célállomásukra:

  • A Keleti pályaudvarról 15:10-kor Bukarestbe induló Muntenia InterCity (IC 79).
  • A Keleti pályaudvarról 17:40-kor Brassóba induló Corona InterCity (IC 407).
  • A Nyugati pályaudvarról 19:30-kor Brečlavba, közvetlen kocsikkal Prágába, Berlinbe, Varsóba induló Metropol EuroNight (EN 476).
  • A Keleti pályaudvarról 19:40-kor Záhonyon át Csapra (Chop) továbbinduló Hortobágy EuroCity (EC 149).
  • A Keleti pályaudvarról 20:40-kor Bécsen át Salzburgba,  közvetlen kocsikkal Zürichbe és Stuttgartba közlekedő Kálmán Imre EuroNight (EN 462).
  • A Keleti pályaudvarról 23:10-kor Békéscsabán, Lőkösházán át Bukarest felé továbbközlekedő Dacia-Corvin gyorsvonat (347).

Március 31-én a felsorolt nemzetközi vonatok 30-60 perccel később érkeznek Budapestre:

  • Csapról (Chop) induló, Kijev felől Bécsbe közvetlen kocsikkal közlekedő, a Keleti pályaudvarra 8:20-kor érkező Hortobágy EuroCity (EC 140) Záhonyba előreláthatólag 30 perces késéssel fog érkezni.
  • Brečlavból – varsói, berlini, prágai közvetlen kocsikkal – a Nyugati pályaudvarra 8:29-kor érkező Metropol EuroNight (EN 477) Szob és a Nyugati pályaudvar között előreláthatólag 40-50 perces késéssel fog közlekedni.
  • Brassóból a Keleti pályaudvarra 9:55-kor érkező Corona InterCity (IC 406) előreláthatólag 30-40 perces késéssel fog közlekedni.
  • Salzburgból – zürichi és stuttgarti közvetlen kocsikkal – a Keleti pályaudvarra 9:19-kor érkező Kálmán Imre EuroNight (EN 463) várhatóan 60 perces késéssel fog közlekedni.
  • A Bukarestből a Keleti pályaudvarra 12:50-kor érkező Muntenia InterCity (IC 78) Lőkösháza és Békéscsaba között előreláthatólag 30-40 perces, Békéscsaba és Budapest között várhatóan 20-30 perces késéssel fog közlekedni.

 

 
Húsvéti ünnepi közlekedési rend PDF Nyomtatás E-mail
Írta: mavcsoport.hu   
2024. március 29. péntek, 23:09
A húsvéti ünnepek és a tavaszi tanítási szünet idején várhatóan sokkal többen utaznak a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén. Erre készülve a MÁV-START figyeli az utasforgalmat, és ha kell, több kocsival indítják az InterCity-vonatokat. A MÁV és a Volánbusz azt kéri, hogy időben tervezzék meg utazásukat, indulás előtt tájékozódjanak az ünnepnapi és hétvégi közlekedési rendről. Érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket, vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlást az Elvirán vagy a MÁV applikációban is. Az egynapos (24 órán belüli) utazást tervezőknek érdemes kihasználni az új Vármegye24 és Magyarország24 napijegyek kínálta előnyöket, a kedvező árú utazást vonattal, HÉV-vel vagy helyközi busszal.
(Mobiltelefonon, tableten közvetlenül ide kattintva érhető el és váltható meg a Vármegye24 és a Magyarország24 napijegy a MÁV appban.)

MÁV-START

A vonatközlekedésben a következő változások lesznek:

  • március 28-án a pénteki napra,
  • 29-én a szombati,
  • 30-án és 31-én az ünnepnapi,
  • április 1-jén a vasárnapi,
  • 2-tól a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.

Az iskolai tavaszi szünet nem befolyásolja a személyszállító vonatok közlekedését.

Az utasforgalom szempontjából frekventált napokon, a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek. A helyjegyek elővételi vásárlásától függően a lehetőségekhez képest a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza viszonylatú Nyírség, a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Szolnok–Budapest viszonylatú Tokaj, a Budapest–Nagykanizsa viszonylatú Tópart, a Budapest–Keszthely viszonylatú Balaton, a Budapest–Békéscsaba viszonylatú Békés, a Budapest–Cegléd–Szeged viszonylatú Napfény, a Budapest–Veszprém–Szombathely, illetve Zalaegerszeg viszonylatú Bakony, illetve Göcsej, valamint a Budapest–Pécs viszonylatú Mecsek InterCity vonatokat több kocsival indítja el a vasúttársaság.

Lehetőség szerint további kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül, ha az utasforgalom alakulása megkívánja és a rendelkezésre álló járművek mennyisége ezt lehetővé teszi. Az Elvirán már figyelhető az adott vonat telítettsége a helyjegy eladások alapján, így az utasok már a szerint is választhatnak a vonatok közül, hogy melyiken van több szabad férőhely.

Volánbusz

Március 27-én, szerdán munkanapra és a hét utolsó tanítási napjára, 28-án, csütörtökön a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára, 29-én, nagypénteken munkaszüneti napra, 30-án, szombaton szabadnapra, 31-én, húsvét vasárnapján munkaszüneti napra, április 1-jén, húsvéthétfőn a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint indulnak a buszjáratok.

Április 2-án, kedden a hét első tanítási szünetes munkanapjára, 3-án és 4-én tanítási szünetes munkanapra, 5-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára vonatkozó közlekedési rend lesz érvényben. Április 6-án, szombaton szabadnapon, 7-én, vasárnap a hét első tanítási- és munkanapját megelőző munkaszüneti napon, 8-án, hétfőn pedig már a hét első tanítási- és munkanapján érvényes menetrend szerint közlekednek a járatok.

Az áruházak és bevásárlóközpontok 29-én (nagypénteken), 31-én (húsvétvasárnap) és április 1-jén (húsvéthétfőn) zárva tartanak, ezért az ezeket érintő járatok is az ünnepnapi menetrendjük szerint közlekednek. A részletes információk itt találhatók.

Az ünnepi menetrenddel kapcsolatos teljes és részletes tájékoztatás az alábbi linken található: https://www.volanbusz.hu/hu/hirek/hir/42158. A közlekedési rend hirdetménye PDF-formátumban itt érhető el.

A Volánbusz kéri utasait, hogy minden esetben előre tervezzék meg utazásukat a www.menetrendek.hu oldalon. Érdemes a menetjegyek megvásárlásáról is időben gondoskodni, biztosítva ezzel a helyet az utazásra. A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegy elővételben, online és mobilon is kényelmesen megváltható.

MÁV-HÉV

Nagypénteken és húsvéthétfőn változik a HÉV-ek közlekedése, a munkaszüneti napokon érvényes menetrend lesz érvényben valamennyi vonalon.

A részletes menetrendek elérhetők a BKK és a HÉV honlapján.

Részletes tájékoztató az új tarifa- és kedvezményrendszerről: www.ujtarifa.hu

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

 

 

 


1. oldal / 445